266 ezer aláírás az olimpiai népszavazásért

A Momentum Mozgalom péntek délután adta le az összegyűjtött aláírásokat. Két számot hoztak.

45 napja lesz a Fővárosi Választási Bizottságnak, hogy megszámolják az aláírásokat. Ez idő alatt az összes megyeszékhelyre ellátogatnak a momentumosok – kezdte a sajtótájékoztatót Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom elnöke.

A másik szám pedig 266 ezer 151 aláírás – jelentette be. Vagyis minden várakozást felülmúlt a végső szám és messze meghaladta a szükséges 138 ezres számot.

Orbán Viktornak és Tarlós Istvánnak is üzent a mozgalom vezetője: szerinte nekik kellett volna kiírni népszavazást a fővárosi olimpiáról. Szerinte ezek után gyávaság és árulás lenne visszavonni a pályázatot népszavazás nélkül.

Negyedmillió ember nevében nyomatékosan felkérik a miniszterelnököt és a főpolgármestert, hogy ne lehetetlenítsék el a népszavazást.

Kérdésre válaszolva kifejtette: 10-15%-os érvénytelen aláírással kalkulálnak, ezért szinte biztos, hogy meglesz a szükséges 138 ezer aláírás, de még a 150 ezer is, amit mostanában emlegettek. Az is kiderült később, hogy a Momentum Mozgalom önmagában 200 ezer aláírást gyűjtött, a többit az ellenzéki pártok adták át.

 

Hozzászolások

2 hozzászólás

  1. Szép szám. Budapest lakossága a 2011-es felmérés alapján 1,7 millió, az elővárosokkal 2,5 millió. Tehát az összegyűjtött mennyiség kb. 10 %. Ehhez még tegyük hozzá a többszöri aláírást, hiszen az Örs vezér téren, ismerősömet minden reggel megszólították és egyszer sem írt alá. Nem azért mert akar. Csak nem érdekelte. Mint ahogy engem sem.az A számomra tény, hogy a mozgalom célja nem más, mint a politikai palettára történő felkerülés. Akkor húzzanak bele. 🙂

  2. Én csak azt nem értem. hogy ha a Momentum indít népszavazási kérdést, akkor az LMP, MSZP és az Együtt-nek mi köze van hozzá? Miért nem ők kezdeményezték? És az MSZP már megint miért csinált a szájából segget?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .