Átadtuk a díjnyertes Vizafogó óvodát, ahol kicsúszdázhatsz az udvarra

 

A Vizafogó lakótelep magas panelházainak gyűrűjében a Vizafogó Tagóvoda teljes körű felújítására – átalakítására és bővítésére is – 925 millió forintot költött a XIII. Kerületi Önkormányzat. Miként dr. Tóth József polgármester a mai ünnepélyes átadón megfogalmazta: a Vizafogó óvoda újratervezése a pedagógia és az építészet kreatív, játékos és inspiráló összekapcsolásának példája. Vagy ahogyan az egyik népszerű online portál szakírója jellemezte „az ovi, ahol kicsúszdázhatsz az udvarra”. A gyerekek már szeptembertől birtokba vehették az izgalmas kortárs épületet, annak játékos és fejlesztőtereit, sószobáját, különleges és biztonságos szabad teraszait. A mai átadáson a Vizafogó óvoda 35. születésnapját is ünnepelték, és azt is, hogy a Vizafogó óvoda rekonstrukciójával az alkotócsapat nemrég több szakmai elismerést is kapott, köztük a Média Építészeti Díjat a megvalósult épület kategóriában.

Az óvoda 1984-ben épült, és vasbetonpaneles szerkezetű. Az egyemeletes intézmény 208 férőhellyel működött, 8 csoportszobával, ugyanakkor szűkösek voltak a kiszolgáló helyiségek, számuk is elmaradt a szabványban előírttól. Ezért is volt szükség a teljes körű felújítás mellett – ebbe az energetikai rendszer is beletartozik – az épület átalakítására, kisebb bővítésére. A tágas játszóudvart még 2015-ben felújította a XIII. Kerületi Önkormányzat, így azt nem kellett most korszerűsíteni, fejleszteni. Az önkormányzat 925 millió forintot fordított a Vizafogó óvoda modernizálására.Dr. Tóth József polgármester ünnepi beszédében arra is kitért: az óvoda rekonstrukcióját tervező ARCHIKON régóta jelen van a kerületben. Ők tervezték – például – a XIII. kerületben elsőként épített 100 lakásos passzívházat, a Meséskert óvodát, mindkettő számos építészeti, szakmai díjat nyert el. Alkotásaiknak kultúra- és közösségformáló erejük van. Náluk az építészeti formanyelv és környezettudatos tervezés egymást feltételező alapigények. A Vizafogó óvoda rekonstrukciójánál abból az alapvetésből indultak ki: egy óvodát a specifikusabb belső terei is korszerűbbé tesznek, amelyek egyrészt a felzárkóztatásra szolgálnak, másrészt a kreativitást is ösztönzik, vagy éppen az egészség védelmét nyújtják. A Vizafogó óvoda átalakításával a gyerekek mozgástere bővült, a letisztult, otthonos környezet nyugalmat áraszt, mindez rendkívül pozitív hatással van a kicsik közérzetére, fejlődésére.

Az ünnepi átadón az intézmény volt óvodásai is felléptek, többek között Hais Dorottya a „Mindenki” című Oscar-díjas film egyik főszereplője.

2018 szeptemberében indult a kivitelezés. A terveknek megfelelően az épület nagy részét megtartották, de bontottak és áthelyeztek válaszfalakat, hogy a használati terek minőségét javítsák. A csoportszobák és az új funkciók ideális helyre kerülését – tervezői kreativitással – a keleti homlokzati sík előrébb csúsztatásával oldották meg. Az épületre jellemző erős szimmetrikus szerkezet megtartásával a hozzáépítés nem kelti azt az érzetet, hogy utólag bővítették az épületet. A faszerkezetes bővítmény egy része kültéri, mely mindkét szinten közvetlenül kapcsolódik a beltérhez, ezzel a tervezők megteremtették az emeleti csoportszobák és a kültér közti kapcsolatot. Ezen terek összekötésével új térhelyzet jött létre, az előtérből nyíló átrium. A szinteket egy 7,5 méter hosszúságú csúszda és ezzel egy irányba futó lépcső köti össze.

A középső tömb megoldotta a védett megérkezést, a kerékpár- és kismotor-tárolást, az átriumba, kertbe való kijutást és egy lifttel a szintek közötti akadálymentes közlekedést. Az emeletre érve tágas előtérbe érünk. Innen nyílik az új tornaszoba az egyedi készítésű mászófallal. Az emeleten alakították ki a sószobát is homokozóval. A kerületben elindított Sószoba-program a Vizafogó óvoda fejlesztését is érintette: a sós levegő belégzése erősíti a gyermekek immunrendszerét, serkenti a légzőszervek aktivitását és a hörgők öntisztulását, képes csökkenteni a közösségekben terjedő fertőzéses megbetegedések kialakulását.

A csoportszobákhoz kapcsolódik nagy üvegezett megnyitásokkal a szintenkénti fedett-nyitott terasz. Olyan szabad terek jöttek így létre, amelyek mozgásra és elmélyült játszásra is egyaránt alkalmasak. Ilyen építészeti megoldással a szabad levegőn töltött minőségi idő jelentősen megnő. Akár egész nap összeköthető a benti tartózkodás a szabadban való játékkal.

A Vizafogó mint terület a Dunához kötődik. A csoportszobák az elnevezésüket a magyarországi élővizekben valaha előforduló halakról – kölönte, süllő, pisztráng, stb. –kapták. Az előtérben nagyméretű akvárium, az intézmény tömbjei között tavacska kapott helyet. A víz az óvodának kiemelt tematikája, egyben a környezettudatossághoz és a fenntarthatósághoz kapcsolható program is. A tetőről összegyűjtött csapadékvizet például szürkevíz formájában a vécék öblítésére használják.

A Vizafogó óvoda rekonstrukciójával az alkotók nemrég elnyerték a Média Építész Díjat a megvalósult épület kategóriában a médiazsűritől és a közönségtől is, valamint a Lechner Tudásközpont Épületrekonstrukciós Különdíját is. Az Építészfórum.hu szakírója így fogalmazott írásában az óvodaépületről: „Az építészek gondos, minden bútorra, dekorációra kiterjedő figyelmének köszönhetően a vizafogói gyerekek példaértékű épületben szocializálódnak. Öröm, hogy egy ilyen színvonalú intézmény önkormányzati fenntartásban, lakótelepi környezetben valósulhatott meg. Ettől lesz ez az épület más értelemben is példaértékű.”

Hozzászolások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .