Gyors elfogás a Nyugatinál

Egy idős hölgyet szabadítottak meg értékeitől. Pechükre, mert utána rendőrjárőrökbe ütköztek.

Két fiatalemberre lettek figyelmesek 2020. április 21-én 12 óra után néhány perccel a Készenléti Rendőrség járőrei Budapesten, a Nyugati téren lévő villamosmegállóban. Gyanújukat az keltette fel, hogy a két fiatal, miután meglátta az egyenruhásokat, gyors irányváltoztatással próbált kitérni előlük. A rendőrök igazoltatták őket, a 16 és 17 éves budapesti fiúknál saját irat nem volt.

Ruhájuk átvizsgálása során azonban előkerült egy piros pénztárca, amiben egy hölgy okmányai és értékei voltak. Kérdésre komoly ellentmondásba keveredtek, ami tovább erősítette a rendőrök gyanúját. Az intézkedés közben megjelent egy hölgy is, aki röviddel ezt megelőzően észlelte, hogy eltűnt a pénztárcája. A térfigyelő kamerák felvételei alapján megalapozottnak látszott a feltételezés, hogy a fiatalok követték el a lopást a Nyugati téren úgy, hogy miközben egyikük benyúlt a sértett táskájába, másikuk figyeléssel segítette őt. Kiderült, nem sokkal korábban a VIII. kerületi Blaha Lujza téren is hasonló módszerrel loptak meg egy nőt.

A járőrök, elfogásukat követően a Budapesti Rendőr-főkapitányság II. kerületi Rendőrkapitányság épületébe állították elő a fiatalokat, ahol lopás bűncselekmény miatt indítanak eljárást velük szemben.

Hozzászolások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .