Emlékezés a hősökre

November 10-én, az I. Világháborút lezáró békeszerződés 100. évfordulóján a két világháború hőseire és áldozataira emlékeztető emlékművet avattak a Csángó utca 22-24. számú lakóépületek előtti parkban. Az emlékmű létrejöttét 12 civil szervezet által kezdeményezett közadakozás, és az önkormányzat 40 millió forintos támogatása tette lehetővé.

Az eseményen az önkormányzat vezetői, több képviselője és a kerület számos díszpolgára mellett megjelentek Hiszékeny Dezső és Varjú László országgyűlési képviselők, a Honvédelmi Minisztérium, a kezdeményező civil szervezetek, az egyházak, az adakozók és a kerület lakosságának reprezentánsai is. A díszőrséget a Magyar Honvédség Vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár biztosította, közreműködött a Magyar Honvédség Központi Zenekara. Az ünnepi esemény egy 1910-ben öntött harang megszólaltatásával, ezt követően a Himnusz elhangzásával kezdődött, majd az egybegyűltek Gyóni Géza: Csak egy éjszakára című költeményét hallgatták meg Papp János színművész előadásában. A továbbiakban a 12 kezdeményező civil szervezet képviseletében Hazuga Károly lépett a mikrofonhoz.

A nyugállományú altábornagy ünnepi beszédében áttekintést adott a két világháború, és a Tanácsköztársaság katonai eseményeinek kerületi vonatkozásairól, emlékeztetve arra, hogy a városrészben mindeddig nem volt emlékhelyük a világégések áldozatainak. –Mint a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének elnöke, örömmel vettem, és a Szövetség is felkarolta az emlékmű állítás ügyét, melyet a civil szervezetek kezdeményeztek, s amely mellé a XIII. kerületi önkormányzat oda állt, és anyagilag is támogatta azt. Nagyszerűségét az adja, hogy a civil kezdeményezés, a közadakozás és az önkormányzati támogatás gyorsan egymásra talált, a szót tett követte, s ma itt állhatunk a megvalósult emlékmű előtt, melyet a HM támogatása mellett katonai tiszteletadással avathatunk fel.

 

 

Ezt követően dr. Tóth József polgármester avató beszéde következett, aki részletesen szólt azokról a károkról és áldozatokról, amelyeket a világháborúk következtében szenvedett el a városrész. Emlékeztetett arra, hogy nem csak katonák estek a harci cselekmények, majd a nyilaskeresztes gyilkosságok áldozatául, hanem asszonyok, gyermekek és idős emberek egyaránt. Sokuk „bűne” az volt, hogy zsidónak születtek, másokat azok a légibombázások öltek meg, amelyek nyomai napjaink építkezésein is gyakran felbukkannak egy-egy fel nem robbant bomba képében. –Az áldozattá vált falusi fiatalok, akik közül sokan a falujuk határán túl sem igen jártak korábban, a háborúk során elkerültek határainkon messze túl lévő frontokra. A fronton nemcsak az őrjítő ágyútüzet vagy a szuronyrohamokat kellett túlélni; a forróságot, fagyos hideget, esőt, havat, éhséget, szomjúságot, a temetetlen halottakat, a lövészárokélet borzasztó körülményeit is el kellett viselni. Ők, a sokszor névtelenül vagy csak a családi legendáriumban megmaradók a két nagy háború katona áldozatai, akikre emlékeznünk és emlékeztetnünk erkölcsi kötelességünk. Ezt tesszük most is, amikor az első és második világháború kerületi áldozatainak állítunk emlékművet. Mementóként, hogy tisztelegjünk az örök emberi érték, az élet előtt és tanulságul, hogy mi, gyermekeink és unokáink elkerülhessük e tragikus sorsot.

Az ünnepi beszédek elhangzása után dr. Tóth József és Hazuga Károly együtt leplezték le a világháborús emlékművet, Blaskó János Endre szobrászművész alkotását, majd a szobor megszentelése és megáldása következett. A továbbiakban dr. Szabó József nyugállományú alezredes, hadtörténész osztotta meg ünnepi gondolatait a jelenlévőkkel, a két világháború tanulságairól.

A hadtörténész egyúttal figyelmeztetett arra is, hogy a világégéseket kiváltó, emberek millióinak halálához vezető ordas eszméknek ma is vannak hirdetőik és követőik, ami fokozott éberségre kötelez bennünket. A megemlékezést követően a megjelent személyiségek, az állami és civil szervezetek képviselői, majd a lakosság reprezentánsai megkoszorúzták az új kerületi emlékhelyet. Az ünnepi esemény a Szózat, végezetül pedig a Magyar takarodó elhangzásával zárult.

Forrás: kerületi Önkormányzat


Hirdetés

Hozzászolások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .