Újabb autó a rendőrségnek

2019. április 3-án dr. Tóth József polgármester a XIII. Kerületi Rendőrkapitányságon adott át az éves támogatás keretében egy új Suzuki Vitara típusú gépkocsit a bűnügyi osztály rendőreinek.

Dr. Paál Péter György rendőrezredes kapitányságvezető az eseményen kiemelte, hogy a gépjárműre nagy szüksége van a bűnüldöző szerveknek, mert ezzel jelentősen nő a testület reagáló képessége. Az elmúlt évben kapott gépjárművel majd az idei újabbal öt éves lett az általuk használt gépjárművek átlagéletkora.

Dr. Tóth József polgármester rövid összegzést adott az önkormányzat bűnmegelőzési feladatáról és annak teljesüléséről. Mint elmondta az elmúlt négy évben 1,8 milliárd forintot fordított e tevékenységre az önkormányzat és várható, hogy az összeg a ciklus végre 2,3 milliárd forintra nő. Az összegbe beletartozik a közterület-felügyelet költsége, a köztéri térfelügyeleti kamerák működtetése és a rendőrségnek évente biztosított 30 millió forint is. Az összeg 1/3-át a rendőrség az állomány anyagi megbecsülésére – jutalmazására – fordítja, 2/3-át különféle eszközök, számítógépek, gépkocsik beszerzésére. A bűnüldözés során jelenleg használt gépjárművek 60%-át önkormányzati forrásból szerezték be. Nyomatékkal említette, hogy az önkormányzat a támogatásával a kerületben lakók és a kerületbe érkezők színvonalasabb ellátásáéhoz, komfortérzetének javításához kíván hozzájárulni.

Hozzászolások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .