Szerdai ellenfelünk Tiszakécske

A Vasas szerdai ellenfele, a Tiszakécske együttese nyolc forduló után a 20 csapatos NB II-es bajnokság 17. helyén áll, hét ponttal.

Bár Tiszakécskétől nem messze található két korábbi futball-fellegvár, északra Szolnok, és nyugatra Kecskemét, ám jelenleg mégis a térség legerősebb klubja a Duna Aszfalt TVSE.
A helyi sportegyesület hivatalosan az 1950-es években alakult meg, és a felnőtt férfi labdarúgócsapat a 80-as évekig szinte mindig a megyei első osztályban szerepelt. Azonban 1991-1992-ben megnyerték a megyei I. osztályú bajnokságot, majd a következő évben az NB III-as bajnokságot, azután 1996-1997-ben csapat első lett az NB II-es pontvadászatban, így 1997-1998-ban a csapat az NB I-ben szerepelt egy évig, ami a városi labdarúgás mintegy hat évtizedes történetének eddigi legnagyobb sikere.

1999-ben a Tiszakécske FC Ceglédre került át, ami után a 2000-es években újjá kellett szervezni a labdarúgást a településen a megye III-ból kiindulva.
Újabb lökést adott a helyi labdarúgás fejlődésének, amikor 2015-ben a Duna Aszfalt lett a TVSE fő támogatója. A csapat 2016-17-ben veretlenül megnyerte a megyei I. osztályú bajnokságot, majd 2017/2018-as idényben újoncként, rögtön bajnokságot nyert a honi harmadik vonal Közép csoportjában. Így a 2018/2019-es bajnoki idényben már az NB II-ben, bizonyíthatnak.
A nyáron 13 új játékos érkezett a csapathoz, többek között Gréczi Gábor (Nyíregyháza), Gréczi Márton (MTK, kölcsönbe), Horváth Adrián (Kaposvár), Sváb Dániel és Stoiacovici Dávid (Bp. Honvéd, kölcsönbe). A 9 távozó alacsonyabb osztályokba, többségében szabadon igazolhatóként hagyta el a gárdát.

Az idei bajnokságban egy győzelmet arattak, otthon 2-1-re legyőzték a Budaörsöt. Négyszer gól nélküli döntetlent játszottak (Kazincbarcika, Mosonmagyaróvár, Cegléd, Monor), míg háromszor vereséget szenvedtek el (Soroksár 0-4, Gyirmót 0-5, ZTE 1-2). A gólkülönbségük 3-12, hat alkalommal pedig nem tudtak gólt szerezni.

A legutóbbi bajnoki mérkőzésen, szeptember 16-án ebben az összeállításban játszottak 0-0-ás döntetlent a III. kerületi TVE pályáján a Monor ellen: Molnár M. – Oláh M., Dr. Kardos N., Csáki R. (Szabó L., 87.), Sváb – Kocsis G., Horváth A. – Mihály D. (Puskás Z., a szünetben), Tölgyesi V. (Gréczi G., 93.), Szabó D. – Batizi-Pócsi B.
A tiszakécskei Szabó Dávidot a 35. percben kiállította a játékvezető, így ő nem játszhat ellenünk szerdán.

A csapat sportigazgatója a 14 szeres válogatott, egykori váci és ferencvárosi élvonalbeli játékos, Nyilas Elek, aki 2015 és 2017 között a tiszakécskeiek vezetőedzőjeként tevékenykedett. A csapat vezetőedzője 2017 nyara óta Szabó István, aki korábban dolgozott az NB I-ben Kecskeméten, Pakson és az NB II-ben Cegléden is.

Hozzászolások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .