DVTK vs. Vasas – Sok helyzet és egy-egy gól

Néhány hét alatt nagyot fordult a világ. A Vasas – amely az előző szezon végén csak az utolsó fordulóban harcolta ki a bennmaradást – az NB I 7. fordulójában listavezetőként érkezett Diósgyőrbe. Az angyalföldiek repülőrajtot vettek a bajnokságban, hiszen hat mérkőzésből ötször győztesen vonulhattak le a pályáról, csupán az Újpest ellen maradtak pont nélkül. A DVTK ezzel szemben egy négy forduló óta lefelé ívelő pályát igyekezett megtörni vasárnap este. Horváth Ferenc együttese ugyanis, a szezon elején aratott két siker után, zsinórban négyszer kapott ki. Legutóbb néhány nappal ezelőtt Pakson, a hajrában vesztette el a találkozót a piros-fehér társaság, ráadásul a három meccsre eltiltott Nikházi Márkot és az egymeccses Horváth Ferenc vezetőedzőt is kénytelen volt nélkülözni a Diósgyőr a Vasas elleni összecsapáson.

A paksi vendégjátékhoz képest három helyen is változott a Diósgyőr kezdőcsapata: a középpályán Oláh Bálint helyett a grúz Dausvili kapott lehetőséget, valamint Nikházi mellett Griffiths kikerült a tizenegyből. Az angyalföldiekkel szemben Bacsa Patrik és a hét közben szerződtetett Makrai Gábor kapott lehetőséget Szamosi Tamás pályaedzőtől.

Tovább a mon.hu-ra

Hozzászolások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .