Március 27-én helyezik végső nyugalomra Kárászy Szilvia zongoraművészt a budapesti Farkasréti temetőben – közölte a család az MTI-vel hétfőn.
A hosszan tartó betegség után február 22-én elhunyt Kárászy Szilviát, Tahi Tóth László színművész özvegyét, a római katolikus egyház szertartása szerint helyezik végső nyugalomra.
A gyászjelentés szerint végső búcsúztatása 14 óra 30 perckor kezdődik a temető Makovecz termében. A zongoraművész végső nyughelye Tahi Tóth László sírjában lesz.
Kárászy Szilvia 1962. november 18-án született Budapesten. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola elvégzése után ösztöndíjat nyert a freiburgi Staatliche Hochschule für Musik mesterképző szakára, ahol 1990-ben szerzett diplomát. Több éven át Freiburgban, ezt követően Bécsben, majd Marokkóban élt és dolgozott. Első lemezfelkérését még főiskolásként 1989-ben, Németországban kapta, Muszorgszkij Egy kiállítás képei című művét – olvasható a zene.hu-n közölt életrajzban.
Alapítója és igazgatója volt az I. Fazioli zongorafesztiválnak, amely 2001-től 2005-ig a Budapesti Tavaszi Fesztivál hivatalos programjában szerepelt. 2001-ben alapította meg az Aranyharang díjat, amelyet fogyatékos embereknek, művészeknek ítéltek oda. A Magyar zene a zongoraoktatásban 1900-2000 című filmjét UNESCO-díjjal tüntették ki.
2003-ban alapította meg a Magyar Zongora Akadémiát, amely fiatal komolyzenészek tehetséggondozásával foglalkozik, 2009-ben nyitotta meg összművészeti koncertszalonját, a Kárászy Szalont, amelynek létrehozásáért 2010-ben Gundel Művészeti díjat kapott.
- Tovább árad a lehallgatási botrány
- Kertész Imrére emlékezünk – 95 éve született a magyar Nobel-díjas író
- Cziffra György Emlékkoncert
- Ökölvívás – megalakult a Magyar Pusztakezes Szövetség
- Őszi utalványok: 8 ezer forintos segítség
Hozzászolások