Tarr Béla – A magyar filmművészet öröksége
Elhunyt Tarr Béla, a magyar és az egyetemes filmművészet egyik legnagyobb hatású alkotója. Filmjei nem a cselekmény gyors sodrásáról, hanem az időről, a létezés súlyáról és az emberi sorsok lassú kibomlásáról szóltak. Munkásságával világszerte újragondoltatta, mit jelent a film mint művészeti forma – és mit jelent szembenézni azzal, amiről aÉrdekel
Tarr Béla – A magyar filmművészet öröksége
Elhunyt Tarr Béla, a magyar és az egyetemes filmművészet egyik legnagyobb hatású alkotója. Filmjei nem a cselekmény gyors sodrásáról, hanem az időről, a létezés súlyáról és az emberi sorsok lassú kibomlásáról szóltak. Munkásságával világszerte újragondoltatta, mit jelent a film mint művészeti forma – és mit jelent szembenézni azzal, amiről aÉrdekel
Soós Imre tragikus halála – öngyilkosság, gyilkosság vagy eltussolt igazság?
Soós Imre a magyar filmtörténet egyik legnagyobb ígéretű tehetsége volt. Mindössze huszonhét évesen hunyt el, pályája csúcsán, amikor neve már nemcsak itthon, hanem nemzetközi szinten is ismertté vált. Halálának körülményei azonban máig nem tisztázottak, és az évtizedek során egyre több jel utal arra, hogy a hivatalos verzió – a kettősÉrdekel
Balázs Péter – Emlékezetes búcsú a magyar színház nagy öregjétől
Ma reggel elhunyt Balázs Péter, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező és korábbi színházigazgató – 82 éves korában. A szolnoki Szigligeti Színház közössége közölte a gyászhírt. A társulat mély fájdalommal búcsúzik „szeretett egykori igazgatójától, barátunktól és példaképünktől”. Életút: a színész, akinek neve összefonódott a magyar színházzal Balázs Péter 1943.Érdekel
Orbán Viktor – „Nem mindenről beszélhetek”
„Nem mindenről beszélhetek”. Így rejtélyeskedett Orbán Viktor a DPK hétvégi pacifista gyűlésén a moszkvai tárgyalásokkal kapcsolatban. De közben az oroszok megerősítették, hogy egy különös üzlet ügyében utazott a magyar delegáció Putyinhoz. Mit machinál a miniszterelnök Moszkvában? Budapest/Moszkva, MR3.hu – Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Moszkvába utazott, ahol Vlagyimir Putyin orosz elnökkelÉrdekel
Pizzasütés, szabadulószoba, önismereti foglalkozás – így is lehet nyílt napot szervezni
Különleges gimnáziumi nyílt napot tart november 22-én, szombaton a budapesti Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont – az olasztanításba közös pizzakészítéssel kóstolhatnak bele a diákok és szüleik, a matematikatudásukat egy szabadulószobában tehetik próbára, sőt élményfestésen is részt vehetnek. A november 22-i nyílt nap a főigazgatói köszöntővel indul, ezt követik a színes műhelyfoglalkozások,Érdekel
Terézváros Airbnb – Január elsejétől élesben megy
„A Kúria ma kimondta: Terézváros Airbnb-rendelete nem törvényellenes. A bíróság a Kormányhivatal indítványát elutasította, vagyis a rövid távú lakáskiadás tilalma jogszerű, a rendelet 2026. január 1-jén hatályba léphet” – jelentette be a Facebookon a terézvárosi polgármester. Győztünk a Kúrián. A Kúria ma kimondta: Terézváros Airbnb-rendelete nem törvényellenes. A bíróság a Kormányhivatal indítványátÉrdekel
Terézváros Airbnb – Január elsejétől élesben megy
„A Kúria ma kimondta: Terézváros Airbnb-rendelete nem törvényellenes. A bíróság a Kormányhivatal indítványát elutasította, vagyis a rövid távú lakáskiadás tilalma jogszerű, a rendelet 2026. január 1-jén hatályba léphet” – jelentette be a Facebookon a terézvárosi polgármester. Győztünk a Kúrián. A Kúria ma kimondta: Terézváros Airbnb-rendelete nem törvényellenes. A bíróság a Kormányhivatal indítványátÉrdekel
Búcsú Komjáthy Györgytől: a magyar rádiózás legendájától
Komjáthy György neve összeforrt a magyar rádiózás aranykorszakával. A Magyar Rádió technikai rendezőjeként, majd zenei szerkesztőjeként működött, később a korszakos kereskedelmi adókon is meghatározó alak lett. A család közleményében így fogalmazott: „Nagyon nehéz most szavakat találni. Szép és hosszú életed volt. Szeretted az életet, imádtad a családodat, rajongtál a hobbidért,Érdekel
Az egykori Tungsram gyár területének fejlesztéséről szóló szakmai párbeszéd vette kezdetét a Design Week 2025 keretében
A Tungsram gyárterület jövője volt a Design Week 2025 kiemelt szakmai eseményének fókuszában. Urbanisták, építészek és fejlesztési szakértők indítottak párbeszédet az egykori ipari zónában rejlő hatalmas potenciál kiaknázásáról és a területnek a városszövetbe való sikeres integrálásáról. A Design Week 2025 rendezvénysorozat kiemelt eseményeként október 17-én különleges, szakmai célú kiállítást, bejárástÉrdekel
Szombatról vasárnapra virradó éjjel beemelésre került az új Velencei gyalogos-kerékpáros híd
MKIF Zrt. – Az ország útja Véget ért az éjjeli forgalomkorlátozás a Balaton irányába az M7-es autópályán Velencénél. Szombatról vasárnapra virradó éjjel beemelésre került az új Velencei gyalogos-kerékpáros híd utolsó két eleme is. A munkálatok vasárnap reggel 6:14-kor, a tervezettnél 6 órával hamarabb befejeződtek, így az országhatár irányába ismét kétÉrdekel
Őrsi Gergely – Ma visszavettük a II. kerület jogos tulajdonát
Őrsi Gergely Ma visszavettük a II. kerület jogos tulajdonát, a Marczibányi Téri Sportcentrum területét az MNB-s céghálótól MInt már bizonyára sokan tudják, a hírekből jól ismert MNB-alapítványokhoz köthető cég díjfizetés nélkül használta a Marczibányi téri sportcentrum közcélú sportpályáit. Egy fillér bérleti díjat nem fizettek, így mostanra több száz millió forinttalÉrdekel
Őrsi Gergely – Ma visszavettük a II. kerület jogos tulajdonát
Őrsi Gergely Ma visszavettük a II. kerület jogos tulajdonát, a Marczibányi Téri Sportcentrum területét az MNB-s céghálótól MInt már bizonyára sokan tudják, a hírekből jól ismert MNB-alapítványokhoz köthető cég díjfizetés nélkül használta a Marczibányi téri sportcentrum közcélú sportpályáit. Egy fillér bérleti díjat nem fizettek, így mostanra több száz millió forinttalÉrdekel
30 ezer forintos állami élelmiszer-utalvány átvétel
Önkormányzatunk segíteni fog azoknak a XIII. kerületi nyugdíjasoknak, akik bármilyen okból nem veszik át a postai úton a szeptember 1. és 15. között kézbesített 30 ezer forintos állami élelmiszer-utalványt. Számukra ebben az esetben az az út marad, hogy az utalvány kézbesítését október 15-től egy hónapon át a Magyar Államkincstártól személyesen,Érdekel
Sálkiállítás a Gondozóházban
A napokban sálkiállítással leptük meg lakóinkat. A dolgozók több mint 150 darab sálat, kendőt hoztak be a kiállitásra. Az anyag és színkavalkád nagy sikert aratott a lakók és a hozzátartozók körében is.Érdekel
Véleménycikk: Amikor a politika átlépi a saját árnyékát – Hoppál Péter és az AI-botrány tanulsága
Arold Péter A mesterséges intelligencia nem játék. Különösen nem akkor, ha a közélet legmagasabb szintjén használják – fegyverként. Hoppál Péter, a Fidesz országgyűlési képviselője nemrég olyan képet posztolt, amelyen Orbán Viktor és más politikusok részeges, zaklató figurákként jelennek meg. A humor mögött viszont valami egészen más is kirajzolódik: a hatalomÉrdekel
Egy napig lehetőséged nyílhat a Váci úti Tungsram gyár bejárására
Bár 2023-ban váratlanul lezárult a Váci úti Tungsram gyár 125 éves története, az idei Budapest Design Week alkalmából újra megnyílnak az ikonikus épületegyüttes kapui. Október 17-én az érdeklődők pop-up kiállításon és szakértői beszélgetéseken keresztül fedezhetik fel a több mint egy évszázados ipari örökséget. A program során a szervezők arra keresikÉrdekel
Krasznahorkai László Nobel-díjas lett – az apokalipszis költője, aki a csendet is hallhatóvá tette
Magyarkultúr – kulturális magazin A Svéd Akadémia döntése értelmében 2025 irodalmi Nobel-díját Krasznahorkai László kapta. Az indoklás szerint „látomásos és sűrű prózájával a modern kor szorongását, az emberi létezés széthullását és a művészet megváltó erejét jelenítette meg.” Krasznahorkai ezzel Imre Kertész után a második magyar író, aki elnyerte az irodalomÉrdekel
A 2026-os választások lehetséges forgatókönyve – új politikai korszak küszöbén
A 2025-ös közvélemény-kutatások alapján Magyarország politikai térképe látványosan átrendeződött. A Fidesz–KDNP és a Tisza Párt támogatottsága szinte fej-fej mellett halad, miközben több kisebb párt – mint a Mi Hazánk, a DK és az MKKP – az 5%-os parlamenti küszöb közelében mozog. A Momentum, az MSZP és a Jobbik gyakorlatilag eltűntekÉrdekel
Családi fesztiválsorozattal várja a lakosságot a MOHU a hulladékudvarokban
Idén ősszel országjáró körútra indul a MOHU: tizenegy város hulladékudvarában rendez családi fesztivált, ahol a lakosság játékos formában ismerkedhet meg a szelektív hulladékgyűjtés és az újrahasznosítás lehetőségeivel. A nyílt napok célja, hogy minél többen megtapasztalják: a hulladék nem szemét, hanem értékes alapanyag. Október 3-án elstartol a MOHU hulladékudvar roadshow-ja, amelynekÉrdekel


















































