Ma reggel elhunyt Balázs Péter, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező és korábbi színházigazgató – 82 éves korában. A szolnoki Szigligeti Színház közössége közölte a gyászhírt. A társulat mély fájdalommal búcsúzik „szeretett egykori igazgatójától, barátunktól és példaképünktől”.
Életút: a színész, akinek neve összefonódott a magyar színházzal
Balázs Péter 1943. március 5-én született Budapesten egy művészcsaládban: édesanyja balettművész-táncos, édesapja színész-rendező volt. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán végzett (1965), és azóta több mint fél évszázados pályája során meghatározó alakjává vált a magyar színház- és film-világnak.
Számtalan színházi szerep, televíziós film és szinkronmunka fémjelzi munkásságát — sokaknak legismertebb a színházi jelenléte, másoknak az a hang, amelyet karakterek életre keltéséhez kölcsönzött.
2007 és 2021 között a Szigligeti Színház igazgatójaként olyan évtizedekig működő hagyományokat teremtett, mint a sokak által várt Szilveszteri Gála: ezzel nemcsak társulatot vezetett, hanem közönséget, művészi közösséget és társadalmi élményt is formált. A színház sokáig „az ő otthona” volt szakmai és emberi értelemben is.
Pályája során elnyerte a legmagasabb szakmai elismeréseket: Jászai Mari-díjat, majd 2012-ben a Kossuth-díjat, később pedig a Bessenyei Ferenc-díjat és a Karinthy-gyűrűt is.
Az utolsó évek: küzdelem a betegséggel
Az utóbbi években már nem állt a színpadon. 2024-ben vallotta be, hogy súlyos betegséggel küzd — „fogy az erőm, napról napra érzem” – mondta, miközben köszönetet mondott feleségének és családjának a támogatásért.
Bár visszavonultan, de méltósággal viselte a korát és betegségét — a rajongók, kollégák és az egész szakma aggódva figyelte újabb hónapokon át tartó küzdelmét.
Búcsú és örökség
Balázs Péter neve több generáció számára jelent valamit: volt, aki nevetett rajta, volt, aki sírt, de senki sem maradt közömbös. A színpad, amelyen játszott, a rendezői feladat, amelyet vállalt, és a színház, amelyet vezetett — mind egy letűnt korszak utolsó mély lenyomatai.
A Szigligeti Színház azt közölte: „saját halottjának tekinti” őt.
Az emlékezetben marad a hang, az alak, a tekintet — és az a bizonyosság, hogy a magyar kultúra egyik oszlopát vesztettük el, aki egyszerre volt előadó és vezető, művész és ember.
Nyugodjék békében.
Hozzászolások