Nagy József vagyok, 30-as éveiben járó fiatal asztalos.
Basic Art Studio márkanév megálmodója és irányvonal építőjeként az a célom hogy a merészebb extrémebb elképzeléseket megvalósítsam ügyfeleim számára.
Az extrémitás életem része mivel a BASE mozaik szó nem csak egy hangzatos szavak kezdőbetűinek össze sorolása, hanem a bázis ugrás ( ejtőernyős ugrás ) mozaik szava is amely életem részévé vált bázis ugróként.
A merészebb egyedi bútorok mellet természetesen a klasszikus bútorokat is szeretném megépíteni ügyfeleim számára hiszen mit ér egy extravagáns étkező asztal egy hozzá harmonizált konyhabútor nélkül, vagy egy merész tolóajtó a mögötte lévő gardrób nélkül.
Ezzel el is árultam két fő irányvonalamat de ezek mellet ezer más kültéri és beltéri bútorzatot is szívesen építek.
Minél furább az elképzelés és minél nehezebb a kivitelezés annál érdekesebb számomra.



7 év külföldi és 10 év magyarországi tapasztalatot össze gyúrva szeretném ezt az irányvonalat felépíteni a nagy közönség előtt, önök előtt, előttetek.
Keressetek bizalommal a legextrémebb elképzelésetekkel és én megvalósítom.
Olvassa el ezt is

Orbán Viktor: „A BMW egy vagány autó – és mi szeretünk így gondolni saját magunkra”

Ferenc pápa (1936–2025)

Budapest és Pest megye lakóit két különleges eseményre hívják meg áprilisban

Elhunyt Mécs Károly

„Színes angol-magyar példamondatok” – Miért érdemes online nyelvet tanulni 2. rész

Kerületi fórum Csillebércről

Élményfestés gyerekeknek: több mint játék, kevesebb mint iskola

Az esküvő varázsa: Miért fontos a profi esküvői DJ és a tökéletes bevonuló zene?
Miért Ideálisak a lapos műanyag tartályok víztárolásra és folyadéktárolásra?



Hozzászolások