Már vagy 50 éve hordjuk ki minden évben a felhalmozott szemetünket (lom) a kapunk elé, vagy a sarokra. Minél közelebbi időszakot veszünk 2024-hez, annál több feleslegessé vált – jó ha két évig működött – holminktól válunk meg. Ez most változni fog.
A MOHU lépett. Íme a részletek a Telex jóvoltából
- Egy-egy kerületben az előre megadott időpontban akár 10 db őrzött gyűjtőpontra lehet elvinni a kidobásra szánt lomot. A gyűjtőpont legtávolabb 800-1000 méterre lehet egy lakástól, jellemzően ennél jóval közelebb lesz. Valamennyi gyűjtőpont 3 napig tart nyitva.
- A házhoz menő szolgáltatás nem szűnik meg, igény szerint a kerületi
önkormányzatoknak lehetősége lesz rászorultsági alapon kijelölni adott címeket, ahova a szolgáltató térítésmentesen házhoz megy, és elhozza a lomot. - Egész évben már jelenleg is rendelkezésre áll a megrendelhető díjköteles házhoz menő lomtalanítási szolgáltatás is.
- A kontrollált lomtalanítás sikeresen működik szinte az összes Európai Uniós
nagyvárosban, de a hazai nagy vidéki városokban is Zalaegerszegtől Nyíregyházáig. Budapest azon kevés település közé tartozik, ahol még a ház elé ömlesztve kirakott lomtalanítás a jellemző. - A megoldás támogatja a környezettudatos, és fenntartható hulladékgazdálkodási rendszerek működtetését és összhangban van a hazai jogszabályi környezettel, a körforgásos hulladékgazdaság elveivel.
- A kontrollált körülmények közötti átvétel tiszta hulladékfrakciókat eredményez, amik jól újrahasznosíthatók. Ráadásul a veszélyes hulladékától is szabályos módon szabadulhat meg a lakosság.
- Az új rendszerben a mindinkább elfogadottá váló környezettudatos
hulladékgazdálkodás elveit az egyéni szinten is könnyebb megvalósítani, hiszen a megoldás lehetőséget biztosít a személyes társadalmi felelősségvállalásra. - Az új rendszernek köszönhetően a városkép tiszta és rendezett marad a lomtalanítás idejére is, ami egy turisták által látogatott világváros esetében alapvető.
- Az új rendszerben a lakosság mindennapjait a legkevésbé érinti a lomtalanítás. Nem a ház elé lesz kidobva mindenfajta szemét, hanem egy biztonságos, őrzött helyen konténerekben szelektíven lehet leadni. A lomtalanítás ideje alatt a hulladék elszállítása folyamatos.
- Úgy tűnik ennek is befellegzett
- In Memoriam Antall József
- Varju László lemondott képviselői mandátumáról
- Kovács Gergő szívesen látná a Dunát a körúton
- Tovább árad a lehallgatási botrány
Olvassa el ezt isIn Memoriam Antall Józsefdecember 13, 2024Kovács Gergő szívesen látná a Dunát a körútondecember 3, 2024Tovább árad a lehallgatási botránynovember 12, 2024Kertész Imrére emlékezünk - 95 éve született a magyar Nobel-díjas írónovember 10, 2024Ökölvívás - megalakult a Magyar Pusztakezes Szövetségnovember 6, 2024Elhunyt Forgács Gábornovember 4, 2024Ünnepi közlekedés a MÁV illetve a HÉV vonalakonoktóber 30, 2024Ingyenessé válhat a kutya-, illetve a kerékpárszállítás a fővárosbanoktóber 29, 2024Nagy Ervin kiáll Lakatos Márk mellettoktóber 28, 2024Orbán zsarolható?október 1, 2024
In Memoriam Antall Józsefdecember 13, 2024
Kovács Gergő szívesen látná a Dunát a körútondecember 3, 2024
Tovább árad a lehallgatási botránynovember 12, 2024
Kertész Imrére emlékezünk - 95 éve született a magyar Nobel-díjas írónovember 10, 2024
Ökölvívás - megalakult a Magyar Pusztakezes Szövetségnovember 6, 2024
Elhunyt Forgács Gábornovember 4, 2024
Ünnepi közlekedés a MÁV illetve a HÉV vonalakonoktóber 30, 2024
Ingyenessé válhat a kutya-, illetve a kerékpárszállítás a fővárosbanoktóber 29, 2024
Nagy Ervin kiáll Lakatos Márk mellettoktóber 28, 2024
Orbán zsarolható?október 1, 2024
Hozzászolások