MSZP: Müller Cecília megfutamodott, Kásler Miklós el sem ment a népjóléti bizottság ülésére

Müller Cecília országos tisztifőorvos megfutamodott, Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere pedig el sem ment az Országgyűlés népjóléti bizottságának keddi ülésére – közölte a testület szocialista elnöke szerdán.

Korózs Lajos az MSZP Facebook-oldalán követhető online sajtótájékoztatón azt mondta, a társadalomnak, az egészségügyben és a szociális ágazatban dolgozóknak elfogyott a türelme és a bizalma a miniszter iránt.
Az egészségügyi vezetés elárulta az egészségügyben és a szociális ágazatban dolgozókat azzal, hogy nem biztosított számukra megfelelő mennyiségű és minőségű védőfelszerelést, azzal, hogy titkolják, hány dolgozó fertőződött meg – tette hozzá.
Közölte: Kásler Miklós kerüli a nyilvánosságot, bujkál az újságírók elől, nem válaszol a parlamenti képviselők kérdésére és levélben szólítja fel a kórházigazgatókat arra, hogy semmilyen információt ne adjanak ki országgyűlési képviselőknek.
Korózs Lajos a népjóléti bizottság keddi, hét és félórás üléséről elmondta azt is, tájékozódtak a fővárosi járványhelyzetről és Karácsony Gergely főpolgármester „derekasan helyt állt”, dokumentumokat mutatott arról, hogy a kormányhivatal arról tájékoztatta, neki mint fenntartónak nincs feladata a járvánnyal kapcsolatban.
Hozzátette: az országos járványhelyzettel foglalkozó napirendi pont után Müller Cecília távozott a bizottság üléséről, holott a fővárosi járványhelyzetről is várták volna a tájékoztatását.
A tisztifőorvos a napirend tárgyalásakor levélben közölte, azért nem tud részt venni az ülésen, mert vizsgálat folyik a fővárosi fenntartású Pesti úti idősotthonban – mondta.
Korózs Lajos azt kérte, a kormány folyamatosan biztosítsa a szociális ágazatban dolgozóknak is a védőfelszerelést, valamint hogy a bentlakásos otthonokban élőket és az ott dolgozókat is teszteljék. A szociális ágazatban dolgozókat elsőbbséggel teszteljék koronavírusra, valamint vezessenek be számukra veszélyességi pótlékot a járvány idejére – sorolta javaslatait.
Kitért arra is, hogy a bizottság fideszes többsége leszavazta az MSZP javaslatait a többi között az álláskeresési járadék időtartamának növelésére, valamint arról, hogy a szociális dolgozókra is vonatkozzon az egészségügyi bértábla.

Hozzászolások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .