Arold Péter
Budapesten, a Nyugati pályaudvaron ma, pénteken 22 órakor elkezdődik az utascsarnok tetőszerkezetének felújítása.
A csarnokban található 10-13-as vágányt május 8-án 22 órától 11-én hajnali 4 óráig teljes hosszban lezárják a vonatforgalom elől. Ezt követően, május 11-én hajnali 4 órától ezek a csarnoki vágányok ideiglenesen rövidebb hosszon használhatók, onnan indulnak és oda érkeznek is vonatok. A munkák ideje alatt a MÁV-START ideiglenes menetrendet vezet be, több vonatot más budapesti állomásra irányít a Nyugati pályaudvarról.
A 143 éves Nyugati pályaudvar műszaki állapota és műemléki értékének megóvása, valamint a vasúti forgalomban való kiemelt szerepe miatt, halaszthatatlanná vált az épületegyüttes tetőszerkezetének mielőbbi rekonstrukciója. A következő hónapokban megvalósul az éves szinten közel 18 millió ember által használt vágánycsarnok tetejének és a csatlakozó üvegszerkezeteknek, valamint a pénztárcsarnok, a gyorsétterem és a homlokzati hat kisebb torony tetőszerkezeteinek műemléki rekonstrukciója – összesen körülbelül 8200 négyzetméteren. Az üveg függönyfal is teljesen megújul az épület mindkét végén, 2200 négyzetméteren. Mindezek mellett megtörténik az állomásépület többi, mindezidáig fel nem újított tetőszakaszának javítása, a csapadékvíz-elvezető rendszer részleges átépítése, a csarnokban a felsővezeték-hálózat megújítása.
A felújítás első szakaszában, ezen a hétvégén, május 8-án 22 órától 11-én 4 óráig az alábbi fontosabb korlátozások lesznek a menetrendben
Címlapfotó: APEV
Hozzászolások