Hírek, Önkormányzati hírek

Elhunyt dr. Kéri József

Olvasási idő: 1 perc

Életének 88. évében, 2021. március 1-jén elhunyt dr. Kéri József nyugalmazott cégvezető, az Angyalföldi Média Közalapítvány korábbi kuratóriumi elnöke, a XIII. kerület díszpolgára.

1933. augusztus 2-án született Alsóságon, szülei szegény földművesek voltak. Gimnáziumi tanulmányait Celldömölkön végezte. 1958-ban Veszprémben diplomázott vegyészmérnökként, 1966-ban korróziós szakmérnöki oklevelet szerzett, majd 1968-ban megszerezte a fizikai és kémiai tudományok doktora címet is.

Első munkahelyén, a Posta Központi Járműtelepén laborvezetőként akkumulátorfejlesztéssel is foglalkozott, s már ekkor megalkotta első szabadalmait. Munkásságát végigkísérte a kutatás-fejlesztés, mely során több olyan eljárást, műszaki megoldást dolgozott ki, mely az akkumulátorgyártás területén úttörőnek számított.

Kegyeleti hírek

Magyar temetkezés Magyarország első kegyeleti portálja. Alapító: Arold Péter 2004

  • Elhunyt Póka Egon
    by kegyelettel on 2021.09.15. at 16:00

    Peter Rockerboyler Póka Egon 1978-tól 1993-ig a Hobo Blues Band tagja volt, 1997-től 2009-ig a P. Mobilban játszott, legutóbb a Póka Egon Experience vezetőjeként zenélt. A budapesti […]

 

1977-től az Unitechnika Ipari Szövetkezetben dolgozott főmérnökként. 1981-től a Váci úti Perion Akkumulátorgyár műszaki igazgatója, majd 1988-tól vezérigazgatója lett. Szabadalmainak köszönhetően két év alatt a termelés megduplázódott. A gyár több ízben elnyerte a „Kiváló” címet, s tíz év alatt a legjobb vállalatok közé került: ország- és Európa-szerte ismert vállalkozás lett. A hazai ipar fenntartása érdekében végzett kimagasló tevékenysége elismeréseként 1996-ban átvehette a Magyar Köztársaságért Érdemrend Kiskeresztje állami kitüntetést. Sikerei tetőpontján, 2002-ben, környezetvédelmi okokból be kellett szüntetni a gyár működését. A felszámolás komoly lelki teher volt a jó közösséget alkotó vezető és a dolgozók számára egyaránt. A megszűnés idején a gyárnak négyszáznál több munkatársa volt, Kéri József valamennyiüket személyesen ismerte. Olyan vezető volt, akihez bárki odamehetett a problémájával.

A XIII. kerülettel az Akkumulátorgyár bezárása után sem szűnt meg a kapcsolata: 1998-tól húsz éven át az Angyalföldi Média Közalapítvány kuratóriumának az elnöki tisztét töltötte be. Társadalmi munkájával jelentős mértékben hozzájárult a kerület lakosságának színvonalas és hiteles közszolgálati tájékoztatásához. 2018-ban a XIII. kerület díszpolgárává választották. Az aktív munkát 2017-ben hagyta abba, addig az Akkumulátorgyár jogutódja, a Tenger-Part Zrt. elnök-vezérigazgatójaként ingatlanfejlesztéssel foglalkozott.

Hivatását és társadalmi megbízatását egyaránt kifogyhatatlan energiával és nagy elhivatottsággal végezte. Munkásságával nagymértékben hozzájárult a XIII. kerület fejlődéséhez. A XIII. Kerületi Önkormányzat saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek. Emlékét megőrizzük.

Ezt is olvassa el!
Díszpolgári címek a kerületben

A XIII. kerület 1938. június 1-jén vált önálló közigazgatási egységgé. A születésnap egyik rangos eseménye minden évben a díszpolgárrá avatás, Érdekel

Húsvéti akció az önkormányzat jóvoltából

Sikeres zöldség-gyümölcs utalvány program tapasztalatait felhasználva az önkormányzat április 10-20. között húsvéti akciót szervez. A 3000 forint értékű húsvéti utalványaikat Érdekel

Nem zárnak be a kerületi óvodák és bölcsődék a nyáron

A veszélyhelyzetre való tekintettel átruházott hatáskörben úgy döntött, az idei évben nem kerül sor a szokásos nyári óvodai és bölcsődei Érdekel

Átadtuk a díjnyertes Vizafogó óvodát, ahol kicsúszdázhatsz az udvarra

  A Vizafogó lakótelep magas panelházainak gyűrűjében a Vizafogó Tagóvoda teljes körű felújítására – átalakítására és bővítésére is – 925 Érdekel

Érdekel minket az ön véleménye is

Szólj hozzá

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*