A Házelnök megint elvette a szólás jogát a parlamentben. Most éppen Gyurcsány Ferenctől. A voltminiszterelnök Orbán és Putyin közötti kapcsolatról, árulásról, egy esetleges zsarolásról beszélt, hivatkozva a magyar miniszterelnök 2009 -es moszkvai látogatása utáni szemlélet váltásról és a Kínához fűződő viszonyról is szeretett volna beszélni, de Kövér László házelnök elvetteÉrdekel

Soproni Tamás Terézváros polgármestere szándékai szerint tiltásra kerülne Airbnb-típusú szálláshelyek kiadása és üzemeltetése a kerületében. Több ezer embert kérdezett meg és az eredményről közösségi oldalán is beszámolt. Eredmények: Összes szavazat: 6083 (részvételi arány: 20,52%) Igennel szavazott: 3265 (53,67%) Nemmel szavazott: 2818 (46,33%) De tulajdonképpen mi is az a Airbnb-típusú szálláshely?Érdekel

Az október 18-án este 7 órakor a „Musical körutazás” c. zenés bemutatásra kerülésének alkalmából beszélgetés Pásztor Ádámmal a műsor főszereplőjével. Hogy jött létre a Musical körutazás, amit október 18-án este láthatnak a nézők a 6SZIN-ben? Évek óta terveztem egy önálló estet és amikor idén júliusban szabadúszó lettem, eldöntöttem, hogymost ősszelÉrdekel

70 db önkormányzati lakás bérleti jogát hirdették meg, főként kisebb alapterületű, 1 és 2 szobás lakásokra lehet pályázni. Pályázati feltétel a 18. életév betöltése és legalább 5 éves XIII. kerületi állandó lakcím és életvitelszerű itt tartózkodás – írja Varjú László ogy. képviselő Facebook oldalán, majd így folytatja: A lakások bérletiÉrdekel

Jehova Tanúi idén szeptemberben egy különleges kampányt szerveznek, hogy felhívják a figyelmet a Biblia gyakorlati értékére. Több mint nyolcmillió önkéntes ajánl fel világszerte ingyenes, interaktív bibliai oktatási tanfolyamot. „Sok ember meglepődik, amikor megtudja, hogy egy régi könyv megoldást kínál a hétköznapi problémákra és választ ad az élet legösszetettebb kérdéseire, mintÉrdekel

Index.hu – Az „Emberek az emberekért” program keretein belül számos nagynevű magyar előadó lép fel a Blaha Lujza térre szervezett demonstráción. A megmozdulást az váltotta ki, hogy a Magyar Evangéliumi Testvérközösség két iskoláját is bezáratták közvetlenül a tanévkezdés előtt, így 600 diák sorsa vált bizonytalanná. A rendezvény ingyenes, de aÉrdekel

Gyanúsítottként hallgatta ki Donáth Annát, a Momentum volt európai parlamenti képviselőjét csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt a Fővárosi Nyomozó Ügyészség. A Központi Nyomozó Főügyészség az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta, hogy „a rendelkezésre álló adatok szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatósága előtt különösen nagyÉrdekel

Augusztus 6-án lezárták a Hungária körúti felüljáró M3 bevezető felé vezető oldalán a belső és a középső sávot. A forgalom a külső sávban, illetve a villamospályán haladhat a Rákóczi híd irányába. Az M3 bevezető felé tartó irányban az eddig lezárt külső sávot átadták a forgalomnak, ugyanakkor a középső és aÉrdekel

Augusztus 6-án lezárták a Hungária körúti felüljáró M3 bevezető felé vezető oldalán a belső és a középső sávot. A forgalom a külső sávban, illetve a villamospályán haladhat a Rákóczi híd irányába. Az M3 bevezető felé tartó irányban az eddig lezárt külső sávot átadták a forgalomnak, ugyanakkor a középső és aÉrdekel

A BRFK Facebook oldalán látható az a felvétel, amit egy biztonsági kamera rögzített Budapest XIII. kerületében. A vétkes autó utasa és sofőrje, a videón is jól láthatóan, elmenekültek a helyszínről, hátrahagyva a vétlen autóban lévő sebesültet, aki sajnos a kórházban meghalt. Szombat hajnalban egy Mercedes sofőrje egy pesti szórakozóhelyről indultÉrdekel

2024. július 15-én átadták a Petneházy utca 90. szám alatti új lakóépületet 68 bérlakással. 2022. január 17-én vette át a kivitelező a munkaterületet, egy év múlva a bokrétaünnepséget tartottak, s most, 2024. július 15-én átadta a kerületi önkormányzat a bérlőinknek az új bérházat, amelyre 5,4 milliárd forintot fordítottak, mondta elÉrdekel

Az elmúlt 20 évben rengeteg teátrális, összművészeti, színes bacchanáliát vitt színpadra az Anna and the Barbies, így a 20 éves születésnap egy igazán speciális koncertet érdemel. A zenekar és Margitszigeti Színház Szent Iván éjszakáját célozta be a jeles jubileum ünneplésére. Pazar körülmények között, egy méltóságteljes amfiteátrumban kel életre az elmúltÉrdekel

A Japán Alapítvány szervezésében friss programmal folytatódik a JFF Online Japán Filmfesztivál. Június 19. és július 3. között két díjnyertes minisorozatot nézhetünk meg magyar vagy angol felirattal, otthonunkban, a kanapéról ingyenesen, az ország bármelyik pontjáról. A RIKUOH felemelő dráma olyan emberekről, akik soha nem adják fel. A főszerepben Jakusó Kódzsi,Érdekel

A XIII. kerületben 88 szavazókörben adhatta le voksát az a 96.039 választópolgár, aki jogosult volt részt venni az önkormányzati választáson 2024. június 9-én, vasárnap. A szavazókörök reggel 6 órakor rendben kinyitottak és este 7 órakor zártak. Összesen 56.797 választópolgár ment el voksolni, így a részvételi arány 59,14 százalékos lett. Dr.Érdekel

A kínai miniszterelnök és delegációja miatt a mai naptól lezárásokra és terelésekre kell számítani a fővárosban közlekedőknek. A BRFK tájékoztatása alapján május 8-tól 10-ig, szerda estétől péntek délutánig ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a fővárosban delegáció közlekedése miatt. Lezárások várhatók május 8-án, szerdán este és május 10-én, pénteken délután a LisztÉrdekel

Szponzorált tartalom A rágcsálók, mint az egerek és patkányok, komoly károkat okozhatnak otthonokban, mezőgazdasági területeken és üzleti vállalkozásokban is. A károk széles körét érinthetik, beleértve a fizikai károsodásokat, egészségügyi problémákat és gazdasági veszteségeket. Elszaporodásuk esetén nincs más megoldás, mint a végleges rágcsálóirtás! Íme néhány specifikus példa a rágcsálók által okozottÉrdekel

Molnár Bertalant, az angolozz.hu nyelvoktató portál tulajdonosát és vezető fejlesztőjét kérdeztük a „Színes angol-magyar példamondatok” című nyelvkönyvről, amely az első nyomtatásban megjelent kiadványuk. K: Milyen nyelvkönyv az, amiben nincs egyáltalán nyelvtan?V: A reklám a honlapunkon valójában úgy szól, hogy ez az „első olyan kiadványunk, amelyben nincsenek nyelvtani kifejezések, magyarázatok, szabályokÉrdekel

Pihenni vágyók, kutyások, kerékpárosok egyaránt élvezhetik a megújult Gabriel García Márquez parkot a Pozsonyi út északi végén. A 2022-ben lebontott benzinkút és a hozzá kapcsolódó közterület döntő része ugyanis zöldfelület lett, a benne kialakított sétautak mentén pedig helyet kapott 38 új fa, 24 pad, 5 kerékpártámasz és egy kerékpáros szervizpont,Érdekel

Az angolozz.hu tulajdonosát és vezető fejlesztőjét, Molnár Bertalant kérdeztük arról, hogy miért érdemes az online nyelvtanulás felé fordulniuk azoknak, akik nyelveket szeretnének tanulni. Az online nyelvtanulás egyre népszerűbb világszerte, aminek az az oka, hogy számos előnyt kínál a hagyományos (tantermi) oktatással szemben. Az interneten keresztül ma már bárki, bárhol hozzáÉrdekel

Tegnap az Egyenes beszéd vendége volt Tarlós István volt főpolgármester és Vitézy Dávid vádjaira reagált a műsorban. Vitézy Dávid kontrareagált Tarlós megállapításaira, de erre lehetősége lesz most pénteken is az ATV műsorában, addig nézzük közvetlen közelről.Érdekel