Közlekedés

Megy a levesbe a Nyugati téri felüljáró?

Arold Péter

Úgy tűnik igen. Kiadták az ukázt a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának május 14-i ülésén. Tarlós nemes egyszerűséggel csak annyit mondott:

városképi szempontból rendkívül csúnya, ezért kell elbontani.

A felüljárót 1981 – ben adták át és ha  emlékszünk rá, akkor  egy úgy nevezett szabadszereléses építési technológiával két oldalról kezdték el az építését és  a végére, húsz-egynéhány centiméteres magasságbéli eltérés mutatkozott középen. Egy részét vissza kellett bontani és újra építeni. A felüljáró mellett húzódó gyalogos járdát még 2017-ben elbontották.

 

Az építmény elbontásának ötlete nem mai keletű, de a tér nagy forgalma miatt nem tudták eldönteni hogy az elbontásával együtt sikerül-e   közlekedést szintben megoldani. Szóba jött egy közúti aluljárórendszer kiépítése de a komoly mérettel rendelkező nagykörúti  föld alatti közművek ebben megakadályozták. Ha alá mentek volna az alagúttal, hatalmas összegbe került volna.

Tarlós szerint viszont a FŐMTERV most olyan javaslatot terjesztett elő, amely szerint mégis megoldható a szintbeli keresztezés, a felüljáró nélkül – és úgy, hogy a 4-6-os villamosok mostani gyakoriságú közlekedését is biztosítani tudják (ami csúcsidőben egy-két perces követési időt jelent)- írta az index.hu.

A döntést a fővárosnak és a kormánynak is jóvá kell hagynia, ám Tarlós azt mondta egy szerdai rádióinterjúban: a tanács minden eddigi döntését jóváhagyta mindkét testület, így most is erre számít.

Ezt is olvassa el!
M 3 metró – Pótlóbuszok a Lehel tér és Kőbánya – Kispest és a között

Az M3 metró felújítási munkái miatt 2020. október 25-én, vasárnap a hajnali üzemkezdettől 10 óráig a Lehel tér és Kőbánya-Kispest Érdekel

Végre használható

Szombaton délben újra indult a forgalom az északi szakaszon; naponta fél millió utas által használt közlekedési eszköz újult meg a Érdekel

Halálos gázolás a Béke úton

Halálra gázolt egy nőt egy autós Budapest XIII. kerületében, a Béke utca és a Fiastyúk utca kereszteződésében hétfő délelőtt - Érdekel

Baleset a Tahi utcánál

Személyi sérüléssel járó baleset történt a Tahi utcánál.  Összeroncsolódott személyautót emelnek fel daruval tűzoltók a XIII. kerületi Béke utca és Érdekel

Érdekel minket az ön véleménye is

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*