A veszélyhelyzetre való tekintettel átruházott hatáskörben úgy döntött, az idei évben nem kerül sor a szokásos nyári óvodai és bölcsődei bezárásokra.
A veszélyhelyzet alatt a kisgyermekes szülők jelentős része az éves szabadsága terhére oldja meg gyermekének napközbeni felügyeletét. Bízunk abban, hogy a veszélyhelyzet a nyárra megszűnik. A szülők megnyugtatására és a tervezhetőség kedvéért az idei évben a XIII. kerület óvodáiban és bölcsődéiben nem lesz nyári zárva tartás. A szülők, akik éves szabadságukat már korábban kivették, nyugodtabban és könnyebben állhatnak vissza a munkába.
Olvassa el ezt is

„Az utca nem roncstelep” – Már több mint hetven elhagyott autót szállítottak el a XIII. kerületben

Több mint 1800 új növény szépíti a Karikás Frigyes utcát

30 ezer forintos állami élelmiszer-utalvány átvétel

Őszi utalványok: 8 ezer forintos segítség

Idén még két alkalommal ül össze a képviselő-testület

70 önkormányzati lakást hirdetnek meg a kerületben

Új bérlakások a kerületben

Választási eredmények a kerületben

Megjelent a tavaszi általános lakáspályázat – már lehet pályázni



Hozzászolások