Csak másnap műtötték

32 ember várakozott előtte, így végül csak szombat délelőtt került a műtőasztalra a Vasas fiatal középpályása, bár már péntek délelőtt kínozni kezdték a tünetek. Az eset a hónap elején, március elején történt.

Vakbélgyulladással műtötték  volna Vida Mátét, a Vasas 21 éves háromszoros válogatott középpályását – írta a Nemzeti Sport Online.

Azt írta, péntek délelőtt 11 körül olyan erős görcsöt érzett a hasában, hogy csak kúszott-mászott a fájdalomtól. Valahogy eljutott az aznap délutáni edzésre, de csak feküdt a masszázságyon falfehéren, a többiek kérdezgették, hogy mi baja van. Valahogy mégis átvergődött az edzésen, mert reménykedett, hogy szombaton játszhat Mezőkövesden, de utána már egyből az ügyeletre ment – idézte fel a lapnak. Onnan a kórházba küldték – az nem derült ki, melyikbe -, de mivel 32-en voltak előtte, 9 órát váratták akut hassal, csak utána kötöttek be neki infúziót.

Balra ida Máté, jobbra Böde Dániel. Fotó : MTI Illyés Tibor

Vida, aki éppen aznap ünnepelte születésnapját, végül másnap délelőtt került a műtőasztalra, és most néhány hétig pihennie kell, pedig nemrég tért vissza egy ízületi gyulladás után.

Érdekel minket az ön véleménye is