Pozitív tapasztalatokkal és sok tanulsággal gazdagodott az Israel-Premier Tech segítőjeként a Giro d’Italia három magyarországi szakasza alatt a magyar országúti kerékpáros válogatott szövetségi kapitánya.
„Megerősítést kaptam, hogy jó, amit csinálok és ahogy látom a dolgokat” – fogalmazott Dér Zsolt a magyar körverseny kazincbarcikai etapja előtt. Mint mondta, barátságos volt a közeg, a versenyzőktől kezdve az összes stábtagig mindenki befogadó és kommunikatív volt, és számítottak helyismeretére, tapasztalataira.
Az edzők közül Greg Hendersonnal dolgozott együtt, aki kerékpárosként szakaszt nyert a Vuelta a Espanán, pályán pedig világbajnok volt scratchben. Feladatuk a többi között az volt, hogy a mezőny előtt haladva minden nehezítő tényezőt vagy veszélyes részt feljegyezzenek – például körforgalmakat, járdaszigeteket vagy épp pocsolyákat -, amiket aztán a sportigazgatóknak továbbítanak, akik tájékoztatják a versenyzőket. Kiemelte, az útviszonyok változása miatt ez egy rendkívül fontos és hasznos szerepkör.
Az új-zélandi tréner egykor a háromhetes körversenyeken 22 szakaszt nyerő André Greipel felvezetőembere volt, testhezálló feladatként az izraeli csapatnál a sprintekért felel.
„Sokat lehetett tőle tanulni, tapasztalt, sok évet töltött a World Tourban, igyekszik továbbadni az összegyűjtött tudását” – fejtette ki Dér, hozzáfűzve: nagy a rend a csapatnál, mindenki elvégzi a feladatát és tartja magát a kijelölt tervhez.
A múlt szombati budapesti időfutam alatt Dér teljes értékű sportigazgatóként kísérte a svájci Reto Hollensteint. A szövetségi kapitány kiemelte, a legmagasabb szinten minden apró részlet számít, az Israel-Premier Technél ellesetteket pedig részben már a Tour de Hongrie-n is igyekezett beépíteni a válogatottnál.
Ugyancsak pozitív tapasztalatokról számolt be az újságíróknak Szabó Miklós, aki az egyik legjelentősebb nagycsapatnál, a Jumbo-Vismánál kapott lehetőséget szerelőként a magyar körversenyen. Párját, a három szakágban is a világelitbe tartozó, olimpiai negyedik Vas Kata Blankát sokszor segíti terepkerékpár-viadalokon, országúton pedig a legjobb női csapat, az SD Worx sikereihez járult hozzá több ízben is. A most zajló Tour de Hongrie-n újra a Jumbo-Vismát segíti, és mint mondta, nyitottan és kedvesen fogadták az egyik leggazdagabb kerékpáros csapatnál.
Szabó a szerdai nyitóetapon az egyik kocsiban dolgozva járult hozzá Olav Kooij győzelméhez, más szakaszok alatt pedig a csapat bázisán szerelt vagy épp rakott össze kerékpárokat. Utóbbihoz – teljesen szétszedett állapotból – mintegy három órára volt szüksége elsőre, mert a rendkívül összetett bringáknál egyáltalán nem mindegy az összeszerelési sorrend.
Elárulta, egy korábbi versenyen kétszer kísérte kocsiból a Jumbo-Visma bringásait, mindkétszer összejött az etapsiker, így szombaton már kabalaként ült be a Kazincbarcika környéki 177 kilométeres szakaszra az egyik sárga-fekete kísérőautóba.
Címlapfotó: APEV média
- Az esküvő varázsa: Miért fontos a profi esküvői DJ és a tökéletes bevonuló zene?
- Miért Ideálisak a lapos műanyag tartályok víztárolásra és folyadéktárolásra?
- Ki az a Mohammed Alabbar?
- Felhívás 2025. évi díszpolgár jelölésre
- Egy Lehel utcai társasházban csaptak fel a lángok
Hozzászolások