A Vasas marad az NB II-ben

Merkantil Bank Liga, 37. forduló:

Ceglédi VSE–Vasas FC 1-2 (0-0)
Cegléd, vezette: Radványi (Varga Zs., Márkus)

Cegléd: Mursits – Kárász, Fejes, Sigér Á., Csirmaz (Lukács, 88.), Preklet, Farkas A., Földi (Rétyi, 73.), Olasz, Varjas, Pallagi (Szilágyi P., 70.). Vezetőedző: Schőn László

Vasas: Bese – Hinora, Szilágyi Z., Tóth B., Lakatos (Kovács M., 70.) – Szivacski, Hajdú – Birtalan, Szatmári, Király (Borbély, 78.) – Balajti. Vezetőedző: Szanyó Károly

Gólszerzők: Olasz (88. 11-esből), illetve Balajti (65.), Birtalan (89.)
Sárga lap: Mursits (89.)

Matematikailag is biztossá vált, hogy a következő szezonban is az NB II-ben szerepel a Vasas FC. Mert bár 2-1-re sikerült megnyerni a ceglédi mérkőzést, nyerni tudott a Kaposvár is (Dorogon, 5-2-re…), azaz pontszámban már nem tudja utolérni a Szanyó-csapat a legnagyobb riválist.

A mosonmagyaróvári vereséggel persze már korábban valószínűsíthető volt ez a forgatókönyv, a szurkoló ezzel együtt mindig bízik a csodában. Most ez elmaradt, de a csapat dicséretére váljon, hogy a győzelemre tört Cegléden.

Ennek a hazaiak nem örültek, ugyanis számukra a kiesés elkerülése volt a tét. Mivel a Balmazújváros 2-0-ra nyert Budafokon, Birtalan Botond gólja a kegyelemdöfést jelentette a Ceglédnek, amely biztosan búcsúzik az NB II-től (ahogyan a szintén vereséget szenvedő Mosonmagyaróvár és a Monor is).

A Vasas szezonbéli utolsó mérkőzését a bajnok Zalaegerszeg ellen játssza, egy hét múlva.

Hozzászolások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .